Hát nem ez-e a böjt, amit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, ésszabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek?” Ézs 58:6

Az igaz böjt kedves Isten előtt. A fenti versekből az tűnik ki, hogy az ilyen böjt konkrét eredményekkel zárul. Az eredmények pedig arra mutatnak rá, hogy a böjt az tulajdonképpen közbenjáró tevékenység is. Ilyenkor nem szabad, hogy csak a saját céljaink lebegjenek a szemeink előtt, hanem mások ügyét is Isten elé kell vinni, vagyis azonosulni kell Krisztus küldetésével, aki a következőket mondta:
…hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat. Lukács 4:18

A böjt nem öncélú gyakorlat, hanem egy eszköz arra, hogy aktívan részt vegyünk Isten munkájában. Amikor másokért imádkozunk, amikor felemeljük őket Isten elé, akkor Krisztus szívét tükrözzük, aki azért jött, hogy gyógyítson, felszabadítson és reményt adjon.

Napi feladat: Írj fel legalább 5 személyt, akikért imádkozni fogsz és azt is írd le, hogy mi a közbenjárás konkrét célja, azaz, hogy miben történjen konkrét változás az életükben. Gondold át, hogy konkrétan miben szeretnéd látni a változást az életükben. Lehet ez gyógyulás, szabadulás, megtérés vagy lelki megerősödés. Ne csak általánosan imádkozz, hanem hozd Isten elé az ő konkrét szükségeiket!

Reggeli:

  • Hagymás, TV paprikás tojásrántotta 4-5 tojásból. A tetejére reszelt sajt és 40g (kb. 1 ek.) olvasztott vaj
  • Pici titok: sokkal finomabb, ha a tojás felverésekor teszel bele pici tejfölt, és majonézt 

Vacsora:

Görög tepsis padlizsán saláta

  1. A padlizsánt kockákra szeljük (2x2cm) átforgatjuk olasz fűszerkeverékben: só, bors, sok fokhagyma,
  2. Bazsalikom, oregánó, 1dl olívaolaj és sütőpapíron tepsiben kisütjük. Ha kihűlt összekeverjük görög
  3. Krémjoghurttal és öntünk hozzá még olívaolajat. Ebből ízlés szerint jóllakásig lehet enni.